This site uses cookies.
Some of these cookies are essential to the operation of the site,
while others help to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
For more information, please see the ProZ.com privacy policy.
This person has a SecurePRO™ card. Because this person is not a ProZ.com Plus subscriber, to view his or her SecurePRO™ card you must be a ProZ.com Business member or Plus subscriber.
Affiliations
This person is not affiliated with any business or Blue Board record at ProZ.com.
Hungarian to English - Standard rate: 0.07 EUR per word English to Hungarian - Standard rate: 0.07 EUR per word Romanian to English - Standard rate: 0.07 EUR per word English to Romanian - Standard rate: 0.07 EUR per word Romanian to Hungarian - Standard rate: 0.07 EUR per word
Hungarian to Romanian - Standard rate: 0.07 EUR per word
English to Hungarian: No Books Please, John Leo General field: Social Sciences Detailed field: Social Science, Sociology, Ethics, etc.
Source text - English NO BOOKS, PLEASE; WE'RE STUDENTS
By: John Leo
U.S. News and World Report
Incoming college students "are increasingly disengaged from the academic experience," according to the latest (1995) national survey of college freshmen put out each year by UCLA's Higher Education Research Institute. This is a rather dainty way of saying that compared with freshmen a decade ago,
current students are more easily bored and considerably less willing to work hard.
Only 35 percent of students said they spent six or more hours a week studying or doing homework during senior year in high school, down from 43.7 percent in 1987. And the 1995 survey shows the highest percentage ever of students reporting being frequently bored in class, 33.9 percent.
As always, this information should come with many asterisks attached: The
college population is broader and less elite now, and many students have to juggle jobs and heavy family responsibilities. At the more selective colleges, short attention spans and a reluctance to read and study are less of a problem. But a lot of professors are echoing the negative general findings of the freshman survey.
"During the last decade, college students have changed for the worse," chemistry professor Henry Bauer of Virginia Tech said in a paper prepared for
an academic meeting this week in Orlando. "An increasing proportion carry a chip on their shoulder and expect good grades without attending class or studying. "
Bauer has kept charts for 10 years, showing that his students have done progressively worse on final exams compared with midsemester quizzes, even
though they know that the same questions used on the quizzes will show up in the finals. He thinks this is "indisputable" evidence of student decline, including a simple unwillingness to bone up on the answers known to be coming on final
exams.
"Inattentive, inarticulate." His paper is filled with similar comments from professors around the country . "The real problem is students who won't study," wrote a Penn State professor. A retired professor from Southern Connecticut State said: "I found my students progressively more ignorant, inattentive, inarticulate." "Unprecedented numbers of students rarely come to class," said a Virginia Tech teacher. "They have not read the material and have scant interest in learning it." Another professor said that many students only come to class when they have nothing better to do. At one of his classes, no students at all showed up.
So far the best depiction of these attitudes is in the now book, Generation X Goes to College, by "Peter Sacks," the pseudonym for a California journalist
who taught writing courses to mostly white, mostly middle-class groups at an
unnamed suburban community college.
"Sacks" produces a devastating portrait of bored and unmotivated students unwilling to read or study but feeling entitled to high grades, partly because they saw themselves as consumers "buying" an education from teachers, those job it was to deliver the product whether the students worked for it or not.
"Disengaged rudeness " was the common attitude. Students would sometimes chat loudly, sleep, talk on cell phones and even watch television during class, paying attention only when something amusing or entertaining occurred. The decline of the work ethic was institutionalized in grade inflation, "hand-holding" (the assumption that teachers would help solve students personal problems) and watering down standards " to accommodate a generation of students who had become increasingly disengaged from anything resembling an intellectual life."
Engulfed by an amusement culture from their first days of watching "Sesame Street," "Sacks" writes the students wanted primarily to be entertained, and in a poll he took his students said that was the No. I quality they wanted in a teacher. The word "fun" turned up often in student evaluations of teachers,
which exerted powerful sway over a teacher's career. At one point, a faculty
member suggested that "Sacks" take an acting course so he could improve his student evaluations.
The entertainment factor is popping up at many colleges these days-courses on "Star Trek," use of videos and movies, even a music video on the economic theories of John Maynard Keynes. Economics light for nonreaders.
But the book goes well beyond conventional arguments about slackers, entitlement and dumbing down. Students, he says, now have a post modern
sensibility-distrustful of reason, authority, facts, objectivity, all values not generated by the self. "As children of postmodernity, they seem implicitly to
distrust anything that purports to be a source of knowledge and authority ."
"Sacks" and some fellow teachers concluded they were "in the midst of a profound cultural upheaval that had completely changed students and the collegiate enterprise from just 10 years earlier." Oddly, he presents his boomer
generation as the defender of traditional order against generation X, but the heavy campaigns against authority. objectivity and an adult-run university where boomer themes of the Sixties now rattling through the culture. But he's right about the depth of the upheaval. We can expect greater campus conflict and upheaval in the years ahead.
Translation - Hungarian Manapság az újonnan egyetemre kerülő hallgatókat „egyre kevésbé érdekli a tudományos tapasztalatˮ, derül ki a Kaliforniai Egyetem Felsőoktatási Kutatóintézetének legutóbbi (1995-ös), kezdő egyetemistákról végzett felméréséből, amelyet minden évben megejtenek. A fenti megállapítás meglehetősen finoman fejezi ki azt, hogy a tíz évvel ezelőtti elsőévesekkel összehasonlítva manapság a diákok hamarabb elunják magukat, és sokkal kevésbé hajlandók arra, hogy keményen dolgozzanak.
Csupán a hallgatók 35 százaléka állította azt, hogy hetente hat vagy több órát fordított tanulásra vagy házi feladatok elkészítésére a gimnázium utolsó éve alatt; ez a mutató 1987-ben még 43,7 százalék volt. Ugyanakkor az 1995-ös felmérésből az derül ki, hogy a tanulók 33,9 százaléka gyakran unatkozik az iskolai órákon – ez az eredmény megdöntött minden eddigi rekordot.
Mint mindig, ez az információ nagyon sok kiegészítésre szorul: manapság az egyetemi hallgatók társadalmi háttere változatosabb, nem csupán az elit szociális osztályokból kerülnek ki; azonkívül sok diák kénytelen dolgozni és nehéz családi kötelezettségekkel küzdeni a tanulás mellett. Szelektívebb egyetemeken a diákok viszonylag hosszabb ideig képesek figyelni az órákon, és nem idegenkednek annyira az olvasástól és a tanulástól; mindemellett számos tanár egyetért az elsőévesekről végzett felmérés általános negatív eredményeivel.
„Az utóbbi évtizedben az egyetemi hallgatók hátrányukra változtak megˮ, írja egy Orlandóban tartott akadémiai találkozóra írt tanulmányában Henry Bauer professzor, aki a Virginiai Műszaki Egyetemen kémiát tanít. „Egyre nagyobb számuk küszködik személyes problémákkal, és jó jegyeket akarnak anélkül, hogy órákat látogatnának és tanulnának.ˮ
Bauer tíz éven át készített grafikonokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az általa tanított hallgatók záróvizsgán elért eredményei évről-évre rosszabbak lettek a szemeszterközi tesztekhez viszonyítva – bár a hallgatók tudták, hogy a tesztben feltett kérdések szerepelni fognak a záróvizsgán is. A professzor szerint ez az eredmény „vitathatatlanˮ bizonyítéka annak, hogy a diákok egyre gyengébbek, és már egyszerűen arra sem hajlandók, hogy átnézzék a válaszokat, amelyeket számonkérnek tőlük a záróvizsgán.
A professzor írása hemzseg a „figyelmetlen, artikulálatlanˮ és hasonló jelzőktől, amelyekkel az amerikai tanárok jellemzik a diákokat. „A tulajdonképpeni probléma az, hogy a tanulók nem hajlandók tanulni”, írja egy, a Penn State Egyetemen tanító professzor. Egy másik, a Dél-Connecticuti Állami Egyetemről nyugalomba vonult professzor kijelentette: „A diákjaimat egyre tudatlanabbnak, figyelmetlenebbnek, artikulálatlanabbnak találtam.” „Soha nem fordult elő, hogy ilyen nagyszámú diák alig-alig látogassa az előadásokat”, jelentette ki egy virginiai egyetemen tanító professzor. „Nem olvassák el az anyagot, és túl kevéssé érdekli őket ahhoz, hogy megtanulják.” Egy negyedik professzor elmondta, hogy sok diák csak akkor jelenik meg egy órán, ha éppen nem talál semmi más elfogaltságot. Még az is előfordult, hogy a legutóbb említett professzor egyik óráján egyetlen diák sem jelent meg.
Ezeknek az attitűdöknek az eddigi legtalálóbb leírása a nemrég megjelent, Az X-generáció egyetemre megy című könyvben található. A mű szerzője egy Peter Sacks álnéven publikáló újságíró, aki régebben egy meg nem nevezett magánegyetemen tanított írástechnikai kurzusokat többségükben fehérbőrű, középosztálybeli hallgatóknak.
„Sacksˮ lehangoló képet fest az unott és motiválatlan diákokról, akik nem hajlandók olvasni és tanulni, mégis úgy érzik, hogy kijárnak nekik a jó jegyek – részben azért, mert fogyasztóknak tekintik magukat, akik a tanáraiktól megvásárolják az oktatást; a tanároknak pedig kötelességük, hogy leadják az anyagot, akár megdolgoznak érte a diákok, akár nem.
„Hányaveti neveletlenségˮ volt az általános magatartás. A diákok időnként hangosan beszélgettek, szundítottak, telefonáltak, sőt filmet néztek az órákon, és csak akkor figyeltek, amikor valami vicces vagy szórakoztató dolog történt. A munkaetika hanyatlása intézményesült, ahogyan elterjedtté vált az, hogy a tanárok jó jegyeket osztogatnak, a diákok személyes problémáinak megoldásában sürgölődnek, és lazítanak az elvárásokon annak érdekében, hogy „akkomodáljanak egy olyan diák-generációt, amely egyre jobban elhatárolja magát mindentől, ami valamennyire is intellektuális élethez hasonlít.ˮ
Ezeket a diákokat bekebelezte a szórakoztató kultúra, még attól az időtől fogva, amikor kiskorukban a Szezám utcát nézték, - írja „Sacks” – és azóta az a fő elvárásuk, hogy szórakoztassák őket. Egy, a szerző által végzett felmérés szerint ez volt a legfontosabb kvalitás, amelyet a diákok egy tanártól vártak. A „jópofaˮ szó gyakran előfordult a diákok tanárokról írt minősítéseiben, és ezek a minősítések magymértékben befolyásolták egy tanár karrierjét. Egy adott pillanatban a szerző egyik kollégája azt javasolta, hogy „Sacksˮ-nek egy színjátszói kurzust kellene végeznie annak érdekében, hogy a diákok róla írt minősítései javuljanak.
Napjainkra a szórakoztatás sok egyetemen vált fontos tényezővé: a Star Trekről tartanak kurzusokat, videókat és filmeket vetnek be – még egy zenés videó is létezik John Maynard Keynes gazdasági elméleteiről. Népszerű gazdaságtudomány a nem-olvasó közönségnek.
Azonban a könyv jóval túlmegy a megszokott érveken ami a hanyagságot, nekem-ez-kijár attitűdöt és intellektuális igénytelenséget illeti. A diákok, véli a szerző, posztmodern érzékenységgel kételkednek a rációban, tekintélyelvűségben, tényekben, objektivitásban és minden más olyan értékben, amely nem az énből fakad. „Mint a posztmodern kor gyermekei, úgy tűnik, hogy implicit módon bizalmatlanok mindennel szemben, ami tudás és tekintély forrásának bizonyul.ˮ
„Sacksˮ és számos tanár kollégája arra a következtetésre jutott, hogy „egy mélységes kulturális felfordulás kellős közepén vagyunk, amely egy rövid évtized leforgása alatt teljesen megváltoztatta a diákokat és a felsőfokú oktatást.ˮ Különös módon az író úgy mutatja be a középkorúak korosztályát, mint a hagyományos rend védelmezőjét az X-generációval szemben – annak ellenére, hogy a korunk társadalmát megrázó kemény hadjáratok a tekintély, objektivitás és felnőtt vezetés alatt álló egyetemek ellen már a hatvanas évek mozgalmainak is központi motívumai voltak. A szerzőnek viszont igaza van abban, hogy a felfordulás valóban óriási méreteket ölt; annyira, hogy az elkövetkező években jóval jelentősebb konfliktusokra és zűrzavarra számíthatunk az egyetemeken.
English to Hungarian: Forest Canopy General field: Science Detailed field: Botany
Source text - English Trees are wonderful arenas for discovery because of their tall stature, their complex structure, the biodiversity they foster and their quiet beauty.
I used to climb trees for fun all the time and now, as a grown-up, I have made my profession understanding trees and forests, through the medium of science.
The most mysterious part of forests is the upper tree canopy.
And Dr. Terry Erwin, in 1983, called the canopy, "the last biotic frontier."
I'd like to take you all on a journey up to the forest canopy, and share with you what canopy researchers are asking and also how they're communicating with other people outside of science.
Let's start our journey on the forest floor of one of my study sites in Costa Rica.
Because of the overhanging leaves and branches, you'll notice that the understory is very dark, it's very still.
And what I'd like to do is take you up to the canopy, not by putting all of you into ropes and harnesses, but rather showing you a very short clip from a National Geographic film called "Heroes of the High Frontier."
This was filmed in Monteverde, Costa Rica and I think it gives us the best impression of what it's like to climb a giant strangler fig.
(Music) (Growling) (Rustling)
So what you'll see up there is that it's really like the atmosphere of an open field, and there are tremendous numbers of plants and animals that have adapted to make their way and their life in the canopy.
Common groups, like the sloth here, have clear adaptations for forest canopies, hanging on with their very strong claws.
But I'd like to describe to you a more subtle kind of diversity and tell you about the ants.
There are 10,000 species of ants that taxonomists -- people who describe and name animals -- have named.
4,000 of those ants live exclusively in the forest canopy.
One of the reasons I tell you about ants is because of my husband, who is in fact an ant taxonomist and when we got married, he promised to name an ant after me, which he did -- Procryptocerus nalini, a canopy ant.
We've had two children, August Andrew and Erika and actually, he named ants after them.
So we may be the only family that has an ant named after each one of us.
But my passion -- in addition to Jack and my children -- are the plants, the so-called epiphytes, those plants that grow up on trees.
They don't have roots that go into trunks nor to the forest floor.
But rather, it is their leaves that are adapted to intercept the dissolved nutrients that come to them in the form of mist and fog.
These plants occur in great diversity, over 28,000 species around the world.
They grow in tropical forests like this one and they also grow in temperate rainforests, that we find in Washington state.
These epiphytes are mainly dominated by the mosses.
One thing I want to point out is that underneath these live epiphytes, as they die and decompose, they actually construct an arboreal soil, both in the temperate zone and in the tropics.
And these mosses, generated by decomposing, are like peat moss in your garden.
They have a tremendous capacity for holding on to nutrients and water.
One of the surprising things I discovered is that, if you pull back with me on those mats of epiphytes, what you'll find underneath them are connections, networks of what we call canopy roots.
These are not epiphyte roots: these are roots that emerge from the trunk and branch of the host trees themselves.
And so those epiphytes are actually paying the landlord a bit of rent in exchange for being supported high above the forest floor.
I was interested, and my canopy researcher colleagues have been interested in the dynamics of the canopy plants that live in the forest.
We've done stripping experiments where we've removed mats of epiphytes and looked at the rates of recolonization.
We had predicted that they would grow back very quickly and that they would come in encroaching from the side.
What we found, however, was that they took an extremely long time -- over 20 years -- to regenerate, starting from the bottom and growing up.
And even now, after 25 years, they're not up there, they have not recolonized completely.
And I use this little image to say this is what happens to mosses.
If it's gone, it's gone, and if you're really lucky you might get something growing back from the bottom.
(Laughter)
So, recolonization is really very slow.
These canopy communities are fragile.
Well, when we look out, you and I, over that canopy of the intact primary forest, what we see is this enormous carpet of carbon.
One of the challenges that canopy researchers are attacking today is trying to understand the amount of carbon that is being sequestered.
We know it's a lot, but we do not yet know the answers to how much, and by what processes, carbon is being taken out of the atmosphere, held in its biomass, and moving on through the ecosystem.
So I hope I've showed you that canopy-dwellers are not just insignificant bits of green up high in the canopy that Tarzan and Jane were interested in, but rather that they foster biodiversity contribute to ecosystem nutrient cycles, and they also help to keep our global climate stable.
Up in the canopy, if you were sitting next to me and you turned around from those primary forest ecosystems, you would also see scenes like this.
Scenes of forest destruction, forest harvesting and forest fragmentation, thereby making that intact tapestry of the canopy unable to function in the marvelous ways that it has when it is not disturbed by humans.
I've also looked out on urban places like this and thought about people who are disassociated from trees in their lives.
People who grew up in a place like this did not have the opportunity to climb trees and form a relationship with trees and forests, as I did when I was a young girl.
This troubles me.
Here in 2009, you know, it's not an easy thing to be a forest ecologist, gripping ourselves with these kinds of questions and trying to figure out how we can answer them.
And especially, you know, as a small brown woman in a little college, in the upper northwest part of our country, far away from the areas of power and money, I really have to ask myself, "What can I do about this?
How can I reconnect people with trees?"
Well, I think that I can do something.
I know that as a scientist, I have information and as a human being, I can communicate with anybody, inside or outside of academia.
And so, that's what I've begin doing, and so I'd like to unveil the International Canopy Network here.
We consult to the media about canopy questions; we have a canopy newsletter; we have an email LISTSERV.
And so we're trying to disseminate information about the importance of the canopy, the beauty of the canopy, the necessity of intact canopies, to people outside of academia.
We also recognize that a lot of the products that we make -- those videos and so forth -- you know, they don't reach everybody, and so we've been fostering projects that reach people outside of academia, and outside of the choir that most ecologists preach to.
Treetop Barbie is a great example of that.
What we do, my students in my lab and I, is we buy Barbies from Goodwill and Value Village, we dress her in clothes that have been made by seamstresses and we send her out with a canopy handbook.
And my feeling is --
(Applause)
Thank you.
(Applause)
-- that we've taken this pop icon and we have just tweaked her a little bit to become an ambassador who can carry the message that being a woman scientist studying treetops is actually a really great thing.
We've also made partnerships with artists, with people who understand and can communicate the aesthetic beauty of trees and forest canopies.
And I'd like to just tell you one of our projects, which is the generation of Canopy Confluences.
What I do is I bring together scientists and artists of all kinds, and we spend a week in the forest on these little platforms; and we look at nature, we look at trees, we look at the canopy, and we communicate, and exchange, and express what we see together.
The results have been fantastic.
I'll just give you a few examples.
This is a fantastic installation by Bruce Chao who is chair of the Sculpture and Glass Blowing Department at Rhode Island School of Design.
He saw nests in the canopy at one of our Canopy Confluences in the Pacific Northwest, and created this beautiful sculpture.
We've had dance people up in the canopy.
Jodi Lomask, and her wonderful troupe Capacitor, joined me in the canopy in my rainforest site in Costa Rica.
They made a fabulous dance called "Biome."
They danced in the forest, and we are taking this dance, my scientific outreach communications, and also linking up with environmental groups, to go to different cities and to perform the science, the dance and the environmental outreach that we hope will make a difference.
We brought musicians to the canopy, and they made their music -- and it's fantastic music.
We had wooden flutists, we had oboists, we had opera singers, we had guitar players, and we had rap singers.
And I brought a little segment to give you of Duke Brady's "Canopy Rap." (Music) That's Duke!
(Applause)
This experience of working with Duke also led me to initiate a program called Sound Science.
I saw the power of Duke's song with urban youth -- an audience, you know, I as a middle-aged professor, I don't have a hope of getting to -- in terms of convincing them of the importance of wildlands.
So I engaged Caution, this rap singer, with a group of young people from inner-city Tacoma.
We went out to the forest, I would pick up a branch, Caution would rap on it, and suddenly that branch was really cool.
And then the students would come into our sound studios, they would make their own rap songs with their own beats.
They ended up making a CD which they took home to their family and friends, thereby expressing their own experiences with nature in their own medium.
The final project I'll talk about is one that's very close to my heart, and it involves an economic and social value that is associated with epiphytic plants.
In the Pacific Northwest, there's a whole industry of moss-harvesting from old-growth forests.
These mosses are taken from the forest; they're used by the floriculture industry, by florists, to make arrangements and make hanging baskets. It's a 265 million dollar industry and it's increasing rapidly.
If you remember that bald guy, you'll know that what has been stripped off of these trunks in the Pacific Northwest old-growth forest is going to take decades and decades to come back.
So this whole industry is unsustainable.
What can I, as an ecologist, do about that?
Well, my thought was that I could learn how to grow mosses, and that way we wouldn't have to take them out of the wild.
And I thought, if I had some partners that could help me with this, that would be great.
And so, I thought perhaps incarcerated men and women -- who don't have access to nature, who often have a lot of time, they often have space, and you don't need any sharp tools to work with mosses -- would be great partners.
And they have become excellent partners.
The best I can imagine.
They were very enthusiastic.
(Applause)
They were incredibly enthusiastic about the work.
They learned how to distinguish different species of mosses, which, to tell you the truth, is a lot more than my undergraduate students at the Evergreen College can do.
And they embraced the idea that they could help develop a research design in order to grow these mosses.
We've been successful as partners in figuring out which species grow the fastest, and I've just been overwhelmed with how successful this has been.
Because the prison wardens were very enthusiastic about this as well, I started a Science and Sustainability Seminar in the prisons.
I brought my scientific colleagues and sustainability practitioners into the prison.
We gave talks once a month, and that actually ended up implementing some amazing sustainability projects at the prisons -- organic gardens, worm culture, recycling, water catchment and beekeeping.
(Applause)
Our latest endeavor, with a grant from the Department of Corrections at Washington state, they've asked us to expand this program to three more prisons.
And our new project is having the inmates and ourselves learn how to raise the Oregon spotted frog which is a highly endangered amphibian in Washington state and Oregon.
So they will raise them -- in captivity, of course -- from eggs to tadpoles and onward to frogs.
And they will have the pleasure, many of them, of seeing those frogs that they've raised from eggs and helped develop, helped nurture, move out into protected wildlands to augment the number of endangered species out there in the wild.
And so, I think for many reasons -- ecological, social, economic and perhaps even spiritual -- this has been a tremendous project and I'm really looking forward to not only myself and my students doing it, but also to promote and teach other scientists how to do this.
As many of you are aware, the world of academia is a rather inward-looking one.
I'm trying to help researchers move more outward to have their own partnerships with people outside of the academic community.
And so I'm hoping that my husband Jack, the ant taxonomist, can perhaps work with Mattel to make Taxonomist Ken.
Perhaps Ben Zander and Bill Gates could get together and make an opera about AIDS.
Or perhaps Al Gore and Naturally 7 could make a song about climate change that would really make you clap your hands.
So, although it's a little bit of a fantasy, I think it's also a reality.
Given the duress that we're feeling environmentally in these times, it is time for scientists to reach outward, and time for those outside of science to reach towards academia as well.
I started my career with trying to understand the mysteries of forests with the tools of science.
By making these partnerships that I described to you, I have really opened my mind and, I have to say, my heart to have a greater understanding, to make other discoveries about nature and myself.
When I look into my heart, I see trees -- this is actually an image of a real heart -- there are trees in our hearts, there are trees in your hearts.
When we come to understand nature, we are touching the most deep, the most important parts of our self.
In these partnerships, I have also learned that people tend to compartmentalize themselves into IT people, and movie star people, and scientists, but when we share nature, when we share our perspectives about nature, we find a common denominator.
Finally, as a scientist and as a person and now, as part of the TED community, I feel that I have better tools to go out to trees, to go out to forests, to go out to nature, to make new discoveries about nature -- and about humans' place in nature wherever we are and whomever you are.
Thank you very much.
Translation - Hungarian A fák a felfedezések gazdag tárházát kínálják hatalmas termetükkel, bonyolult szerkezetükkel, nyugodt szépségükkel, és a rajtuk és bennük meghúzódó élőlények sokféleségével.
Gyermekkoromban állandóan a fákon mászkáltam, csak úgy, kedvtelésből; most, felnőttként pedig a fák és erdők megértését választottam hivatásul, a tudomány segítségével.
Az erdők legtitokzatosabb része a lombkorona.
Dr. Terry Erwin 1983-ban a lombkoronát „az utolsó biotikus határvidéknek” nevezte.
Szeretném önöket magammal vinni egy utazásra a lombkoronába, és megosztani önökkel mindazt, amivel kapcsolatban a lombkorona-kutatók kérdéseket tesznek fel, és azt is, hogy hogyan kommunikálnak azokkal, akik nem otthonosak a tudományban.
Induljon az utazás az erdő talajáról, az egyik Costa Rica-i tanulmányhelyemen.
Láthatják, hogy a sok összehajló levél és ág az erdő mélyét nagyon sötét és nagyon csendes hellyé teszi.
Azt szeretném, ha feljönnének velem a fák koronájáig, nem kötelek és hámok segítségével, hanem úgy, hogy lejátszok egy nagyon rövid részt a National Geographic Heroes of the High Frontier. (A magas határvidék hősei) című filmjéből.
A filmet a Costa Rica-i Monteverdében forgatták, és az hiszem, a lehető legjobb képet adja arról, hogy milyen lehet megmászni egy gigantikus fügefát.
(Zene) (Morgás) (Zörgés)
Amit onnan fentről látnak, az leginkább egy nyitott térség képzetét kelti. Növények és állatok hatalmas tömege adaptálódott arra, hogy az erdő lombkoronájában éljen és boldoguljon.
Közönséges fajok, mint például ez a lajhár, szemmel láthatóan a lombkoronában való életre adaptálódtak, és rendkívül erős karmaikat használják kapaszkodásra.
De szeretnék leírni önöknek egy kifinomultabb típusú diverzitást, és a hangyákról mesélni.
A taxonómusok, vagyis azok a tudósok, akik leírják és elnevezik az állatokat, 10 000 hangyafajtát különböztetnek meg.
Ezek közül 4 000 fajta kizárólag az erdők lombkoronájában él.
Az egyik ok, amiért a hangyákról beszélek önöknek, az, hogy a férjem taxonómus, és amikor összeházasodtunk, megígérte, hogy rólam fog elnevezni egy hangyafajtát. Ezt meg is tette - a Procryptocerus nalini egy lombkoronában élő hangyafajta.
Két gyerekünk született, August Andrew és Erika, és a férjem róluk is elnevezett hangyafajtákat.
Lehet, hogy mi vagyunk az egyetlen család a világon, amelynek minden tagjáról hangyafajták vannak elnevezve.
De az én szenvedélyem - Jack és a gyerekek mellett – a növények, az úgynevezett epifiták, vagyis azok a növények, amelyek fákon nőnek.
Ezeknek a növényeknek nincsenek gyökereik, amelyek a fatörzsekbe és az erdő talajába nyúlnának.
Ehelyett a leveleik adaptálódtak arra, hogy felfogják a pára és köd által szállított tápanyagokat.
Ezek a növények nagy változatosságban fordulnak elő világszerte, mintegy 28 000 alfaj által képviselve.
Trópusi erdőkben nőnek, olyanokban, mint ez, de mérsékelt égövi esőerdőkben is előfordulnak, mint amilyeneket Washington államban találhatunk.
Az epifiták családját túlnyomóan mohafélék alkotják.
Egy dolog, amit hangsúlyozni szeretnék az, hogy az élő epifiták alatt az elpusztult és felbomló egyedek tulajdonképpen egy talajréteget alkotnak magán a fán, mind a mérsékelt égövön, mind a trópusokon.
Ezek a mohafajták, amelyeket a bomlás folyamata hoz létre, hasonlóak a tőzegmohához az önök kertjében.
Óriási képességük van tápanyagok és víz tárolására.
Az egyik meglepő dolog, amelyet felfedeztem, az, hogy ha félrehúzzuk az epifita növényeknek ezt a szőnyegét, alattuk egy összefüggő szövedéket találunk, amelyet a lombkorona gyökérzetének nevezünk.
Ezek nem az epifita növények gyökerei, hanem olyan gyökerek, amelyek maguknak az otthont adó fáknak a törzseiből és az ágaiból erednek.
Vagyis az epifita növények tulajdonképpen egy kevés lakbért fizetnek cserébe azért, hogy a fa magasan az erdő talaja fölött szállást ad nekik.
Jómagam és a lombkorona-kutató kollégáim is nagyon érdeklődtünk az erdő lombkoronájában élő növények élettana iránt.
Kísérlet-kopasztásokat végeztünk, amelyek során eltávolítottuk az epifiták alkotta szőnyeget, és megfigyeltük a növények visszatelepülésének ütemét.
Kezdetben azt jósoltuk, hogy ezek a takarók nagyon hamar vissza fognak nőni, mégpedig úgy, hogy a növények minden oldalról elfoglalják a megkopasztott részeket.
Ezzel ellentétben azt fedeztük fel, hogy a regeneráció rendkívül hosszú időbe, több, mint 20 évbe telt, és alulról felfelé történt.
Még most, 25 év után sem kapaszkodtak fel olyan magasságba a növények, ahol azelőtt voltak - még mindig nem települtek vissza teljesen.
Ezt a fotót azért mutatom be, hogy illusztráljam, mi is történik a mohákkal.
Ha egy mohatakaró eltűnik, akkor véglegesen eltűnik, és nagy szerencse, ha alulról egy kevés visszanő.
(Nevetés)
Tehát az újratelepülés tényleg nagyon lassú folyamat.
A lombkoronák élővilága nagyon sérülékeny.
Amikor kitekintünk az érintetlen őserdő lombkoronájára, tulajdonképpen egy óriási szén-szőnyeget látunk.
Az egyik kihívás, amellyel a lombkorona-kutatók szembesülnek manapság az, hogy megtudják, pontosan milyen mennyiségű szenet köt meg ez a biomassza.
Azt tudjuk, hogy nagyon sokat, de arra még mindig keressük a választ, hogy pontosan mennyit. Azt is kutatjuk, hogy milyen folyamatok által történik a szén kivonása az atmoszférából, hogyan tartalékolja azt a biomassza, és hogyan jut el az ökoszisztéma többi részeibe.
Remélem, sikerült megláttatnom önökkel, hogy a lombkorona-lakó növények nem csupán jelentéktelen zöld foltok ott fent, magasan a fák tetején, ahol Tarzan és Jane járt, hanem olyan biodiverzitásnak adnak otthont, amely elősegíti a tápanyag körforgását az ökoszisztémában, és bolygónk klímájának stabilitásához is hozzájárul.
Ott fönt a lombkoronában, ha mellettem ülnének és háttal fordulnának az őserdő ökoszisztémáinak, ehhez hasonló látványban is lenne részük.
Az erdőirtás, erdőkitermelés és az összefüggő erdőségek megszakításának látványában – ezért a lombkorona érintetlen szőnyege már nem képes olyan csodálatos módon működni, mint azelőtt, mielőtt az emberek háborgatni kezdték volna.
A nagyvárosi környezetet is szemléltem, és arra gondoltam, hogy az emberek élete teljesen elhatárolódott a fáktól.
Azoknak, akik ilyen helyeken nőttek fel, soha nem volt alkalmuk arra, hogy fákra másszanak és kapcsolatot alakítsanak ki a fákkal és erdőkkel, mint ahogy én tettem kislány koromban.
Ez nyugtalanít engem.
Most, 2009-ben, nem könnyű erdő-ökológusnak lenni és ezekkel a kérdésekkel marcangolni magam, és találgatni, hogy hogyan lehetne megválaszolni őket.
Főleg azért, mert kis sötétbőrű asszonyként, Amerika északnyugati részének egy kis egyetemén, távol a hatalom és a pénz világától, nagyon fontos, hogy megkérdezzem magamtól, mit tehetek ezért?
Hogyan hozhatnám az embereket újra kapcsolatba a fákkal?
Nos, azt gondolom, hogy tehetek ezért valamit.
Tudom azt, hogy tudósként az információ birtokában vagyok, és emberként bárkivel tudok kommunikálni, akár tudományos, akár hétköznapi környezetben.
És ez pontosan az, amit tenni kezdtem. Ezért szeretném most bemutatni a Nemzetközi Lombkorona Hálózatot.
Konzultálunk a médiával a lombkoronával kapcsolatos kérdésekről; van egy lombkorona-hírlevelünk; van egy emailen leresztül működő bejegyzett szolgálatunk.
Így próbálunk információt terjeszteni a lombkorona fontosságáról, a lombkorona szépségéről, az érintetlen lombkoronák szükségességéről azok felé, akik nem jártasak a tudományban.
Tudatában vagyunk annak, hogy sok termék, amit készítünk – videók és hasonlók – nem jut el mindenkihez. Ezért olyan projekteket támogatunk, amelyek eljuthatnak a tudományos szférán kívüli emberekhez, azokon a karzatokon kívül, amelyeknek a legtöbb ökológus prédikál.
A lombkorona-kutató Barbie baba nagyon jó példa erre.
A laboratóriumi tanítványaimmal Barbie babákakat vásárolunk second hand üzletekből, olyan ruhákba öltöztetjük őket, amelyeket varrónők készítettek, aztán egy lombkorona-kézikönyvvel bocsátjuk őket útjukra.
És úgy érzem, hogy...
(Taps)
Köszönöm.
(Taps)
... hogy ezt a kulturális ikont csak nagyon picit változtattuk meg, és máris követté vált, aki azt az üzenetet hordozza, hogy nőnemű tudósnak lenni és a fák tetejét tanulmányozni tulajdonképpen nagyszerű dolog.
Ugyanakkor művészekkel is társultunk, olyan emberekkel, akik képesek megérteni és átadni a fák és lombkoronák szépségét.
Egy projektünkről szeretnék beszélni, az Összefutó Lombkoronák nevű kezdeményezésről.
Ennek során mindenfajta tudóst és művészt hozok össze, akikkel egy hetet töltünk az erdőben ezeken a kis emelvényeken. Együtt figyeljük a természetet, a fákat, a lomboronát, és elmondjuk, megosztjuk, kifejezzük amit látunk.
Fantasztikus eredményeket értünk el.
Csak egy néhány példát fogok megosztani önökkel.
Ezt a fantasztikus installációt Bruce Chao készítette, aki a Rhode Island-i Műszaki Tervező Akadémia Szobor- és Üvegfúvó Tagozatának az elnöke.
Bruce fészkeket látott a fák tetején az egyik Összefutó Lombkoronák összejövetel folyamán, amelyet az ország északnyugati erdőségeiben tartottunk, és ez a gyönyörű szobor lett az eredmény.
Táncosok is felmentek a lombkoronába.
Jodi Lomask és csodálatos csapata, a Capacitor elkísértek a lombkoronába a Costa Rica-i esőerdőben levő kutatóterületemen.
Egy mesés táncot komponáltak, amelynek az Életközösség címet adták.
A táncot előadták az erdőben, és most ezzel a tánccal és tudományos előadásokkal, természetvédő csoportokkal közreműködve járunk különböző városokba, előadjuk a tudományos beszédet és a táncot, és természetvédelemre bátorítjuk az embereket, remélve, hogy mindezzel pozitív változásokat idézhetünk elő.
Zenészeket vittünk fel a lombkoronába, és ők zenét komponáltak - fantasztikusan jó zenét.
Voltak fafúvósaink, oboásaink, operaénekeseink, gitárosaink és rap énekeseink.
Elhoztam Duke Brady Lombkorona-rap-jét hogy lejátsszak önöknek egy rövid részletet. (Zene) Ez Duke!
(Taps)
A Duke-kal való munkában szerzett tapasztalataim indítottak arra, hogy A hang tudománya nevű programot kezdeményezzem.
Láttam, milyen nagy hatása van Duke dalának a nagyvárosi fiatalokra, egy olyan közösségre, amelyet középkorú tudósként én magam semmiképpen sem érhetek el - Duke viszont képes meggyőzni őket a vadon fontosságáról.
Bevontam Caution-t, aki rap énekes, és egy csoport fiatalt Tacomából.
Kimentünk az erdőbe, felvettem egy ágat, Caution rapelt róla, és az ág hirtelen nagyon menő lett.
Ezután diákok jöttek a hangstúdiónkba, és megkomponálták a saját rap számaikat, saját ritmussal.
Végül egy CD is készült, amelyet hazavittek a családjuknak és a barátaiknak, ezzel fejezve ki saját tapasztalataikat a természetről, a saját kifejező eszközeikkel.
A legutolsó projekt, amelyről beszélni fogok, az, amelyik a legközelebb áll a szívemhez, és egy olyan gazdasági és társadalmi értékről szól, amelynek köze van az epifita növényekhez.
Északnyugat-Amerikában az öreg erdőkben növő moha kitermelése ipari szinten folyik.
Ezeket a mohákat elveszik az erdőtől és a virágtermesztésben használják őket virágdíszek és függőkosarak készítésére. Ez egy 265 millió dollárt jövedelmező iparág, és gyorsan növekszik.
Ha emlékszel arra a kopasz fára, akkor tudni fogod, hogy a moháknak, amelyeket lehántanak az északnyugati erdőségeknek ezekről a fatörzseiről, csak hosszú évtizedek alatt sikerül visszanőniük.
Vagyis ez az iparág nem fenntartható.
Mit tehetek ezért én, mint ökológus?
Nos, arra gondoltam, hogy megtanulhatnék mohákat növeszteni azért, hogy ne kelljen a vadonból eltávolítani őket.
És arra gondoltam, hogy ha találnék partnereket, akik segítenének ebben, az nagyszerű lenne.
Úgy gondoltam, hogy talán a bebörtönzött férfiak és nők, akik nem juthatnak ki a természetbe, akiknek gyakan sok az idejük, és van szabad területük, és mivel nincs szükség éles szerszámokra a mohákkal való munkában, nagyszerű partnerek lehetnének.
És ezek az emberek kitűnő partnerekké váltak.
A legjobbakká, akiket csak el tudok képzelni.
Rendkívül lelkesek voltak.
(Taps)
Hihetetlen lelkesedéssel végezték a munkájukat.
Megtanulták megkülönböztetni a mohafajtákat, ami, hogy őszinte legyek, több, mint amire az alapszakos tanítványaim képesek az Evergreen Főiskolán.
És felkarolták az ötletet, hogy segítsenek egy kutatói terv kidolgozásában, hogy termeszthessük ezeket a mohákat.
Partnerekként nagyon sikeresek voltunk abban, hogy felfedezzük, milyen fajta mohák nőnek a leggyorsabban, és egyszerűen megdöbbentett, mennyire sikeres lett ez a projekt.
Mivel a börtönőrök is nagyon lelkesedtek, elindítottam egy Tudomány és Fenntarhatóság című szemináriumot a börtönökben.
Elvittem a börtönbe a tudós kollégáimat és fenntarthatósággal foglalkozó szakembereket.
Havonta egyszer beszédeket tartottunk, és végül a tanultakat gyakorlatba is helyeztük csodálatos projektek megvalósításával - biokertekkel, gilisztatenyészettel, a hulladék újrafelhasználásával, vízgyűjtő rendszerrel és méhészkedéssel.
(Taps)
A legutóbbi erőfeszítésünkként, a Washington állambeli Büntetésvégrehajtási Minisztérium kérésére és annak támogatásával, három másik börtönre is kiterjesztettük ezt a programot.
Az új projektünknek az a célja, hogy a börtönlakók velünk együtt megtanulják, hogyan lehet tenyészteni az oregoni foltos békát, egy súlyosan veszélyeztetett kétéltűt Washington államban és Oregonban.
A börtönlakók tenyészteni fogják őket, természetesen fogságban, a tojástól az ebihalig, és onnan a békáig.
És sokuknak meglesz az örömük, hogy láthassák a békákat, amelyeket tojásokból neveltek és fejlődni segítettek, segítettek őket táplálni, amint kiköltöznek a természetvédelmi területekre, hogy növeljék a veszélyeztetett fajok egyedszámát ott kint, a vadonban.
Azt hiszem, hogy sok szempontból, ökológiai, társadalmi, gazdasági és talán szellemi szempontból is, ez egy nagyszerű projekt, és már nagyon várom, hogy ne csak én és a tanítványaim végezzük, hanem más tudósokkal is megismertessük, és megtanítsuk őket arra, hogyan kell ezt csinálni.
Ahogyan többen is tudják önök közül, a tudományos világ eléggé befelé forduló.
Próbálom segíteni a kutatókat, hogy kissé megnyíljanak a külvilág felé, és legyenek kapcsolataik a tudományos közösségen kívül is.
Így remélem, hogy a férjem, Jack, a hangya-taxonómus, Mattellel együtt dolgozhat, hogy megalkossák Kent, a Taxonómust.
Talán Ben Zander és Bill Gates összeülhetnének és komponálhatnának egy operát az AIDS-ről.
Vagy Al Gore és a Naturally 7 írhatnának egy dalt a klímaváltozásról, amelytől önök tapsban törnének ki.
Mindez egy kicsit fantázia ugyan, de egy kicsit valóság is.
Mivel a természetes környezet manapság annyira kritikus állapotban van, itt az ideje, hogy a tudósok kifelé nyissanak, és hogy a tudomány szféráján kívüli tömegek is megnyíljanak a tudomány felé.
A karrierem kezdetén megpróbáltam megérteni az erdők titkait a tudomány eszközeivel.
Azoknak a partnerkapcsolatoknak a létrehozása során, amelyekről beszéltem önöknek, nagyon megnyitottam az elmémet, és el kell mondanom, hogy a szívemet is, a dolgok mélyebb megértésére, hogy további felfedezéseket tegyek a természetről és önmagamról.
Amikor a szívembe nézek, fákat látok - ez egy valódi szívnek a képe - a szívünkben fák vannak, a szívükben fák vannak.
Amikor elkezdjük megérteni a természetet, saját énünk legmélyebb, legfontosabb részeivel kerülünk kapcsolatba.
Ezekben a partnerkapcsolatokban azt is megtanultam, hogy az emberek beskatulyázzák magukat mint informatikusok, mint filmsztárok és mint tudósok, de amikor megosztjuk a természetet, amikor megosztjuk a látásmódunkat a természetről, rátalálunk egy közös nevezőre.
Végül, mint tudós és mint ember, és most mint a TED közösség tagja, úgy érzem, hogy jobb eszközeim vannak arra, hogy kimenjek a fákhoz, hogy kimenjek az erdőkbe, hogy kimenjek a természetbe, hogy új dolgokat fedezzek fel a természetről - és az emberek helyéről a természetben, bárhol is vagyuk, és bárkik is önök.
Nagyon köszönöm.
More
Less
Translation education
Master's degree - Sapientia University, Romania
Experience
Years of experience: 12. Registered at ProZ.com: Sep 2015.
Hungarian to English (Romanian Ministry of Justice) English to Hungarian (Romanian Ministry of Justice) Romanian to English (Romanian Ministry of Justice) English to Romanian (Romanian Ministry of Justice) Romanian to Hungarian (Romanian Ministry of Justice)
Hungarian to Romanian (Romanian Ministry of Justice)
More
Less
Memberships
N/A
Software
Adobe Acrobat, Adobe Photoshop, memoQ, Microsoft Excel, Microsoft Office Pro, Microsoft Word, OmegaT, Subtitle Edit
Bio
Education:
Master's Degree in Translation and Interpretation
Bachelor's Degree in Language Arts
Certification:
Ministry of Justice, Romania
Relevant experience:
Interpretation, medical rehabilitation centres (Calgary, Canada)
Medical translations (diagnoses, discharge letters)
Legal translations (mostly contracts)
Other translation fields:
Psychology
Health, wellness, lifestyle
Education
Social Sciences
What makes me stand out:
Native-level English, as a result of nearly 11 years of living and working in Canada
Reliability, accuracy, punctuality
Keywords: English, Hungarian, Romanian, translation, interpretation, audio transcription, legal documents, medical, health and wellness, language arts. See more.English, Hungarian, Romanian, translation, interpretation, audio transcription, legal documents, medical, health and wellness, language arts, social sciences. See less.
