Első látásra azt várnánk, hogy amint az előző sor átvitele befejeződött, azaz mihelyt elkezdődik a sorkioltási időszak, azonnal megjelenjék a sorszinkronjel, hiszen minden késlekedés csak nyújtja az egyébként is holt időszaknak számító sorkioltási időszakot. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a sorszinkronjelnek van egy "előválla", amely 1,5 μs-mal "késlelteti" a sorszinkronjel homlokát. Ennek az elõvállnak a magyarázata az átvitt jel véges sávszélességében, tehát véges felfutási idejében rejlik. Az nyilvánvalóan megengedhetetlen lenne, hogy bármelyik sorszinkronjel homloka ne pontosan mindig -mal kövesse az elõzõ sorszinkronjel homlokát. Márpedig ha nem lenne az idejû elõváll, akkor attól függõen, hogy fekete- vagy fehér- (vagy bármilyen közbensõ) szinten végzõdött az elõzõ sor, a sorszinkronjel homlokéle elõbbre, ill. késõbbre kerülne a világosságjel véges lefutási idejének következtében. Ez pedig egy képtartalomtól függõ impulzus-helyzetmodulációt okozna a sorszinkronjelben, ami nyilván nem megengedhetõ. Így azonban az elõváll gondoskodik arról, hogy a sorszinkronjel kezdetéig a jel szintje minden esetben el tudja érni a feketeszintet, tehát nem lesz helyzetmoduláció. (Videó- és hangrendszerek -jgypk.u-szeg)

Az előváll, a szinkronimpulzus és az utóváll együttesen alkotják a horizontális kioltás szakaszát. Ezen időtartam alatt az elektronsugár a képernyő jobb széléről a bal szélére fut vissza. A kioltást a videojel aktív szakasza követi, amely megfelel egy tv-sor képpontjainak. (Analó tv rendszerek -)